Kilőve
Sziasztok! Na ma...ma az egyetlen nap a suliban, amikor igazán kifulladok. Pedig, hogy úgy mondjam, én nem is igazán utálom a sulit, sőt, az egész mindenség elviselhető volt, csak az a sok kis fárasztó dolog egyben tette elviselhetetlenné az egész napot..Persze suli után jött az Egyház Töri, ami nem volt unalmas, csak a 15 perces gyaloglás volt unalmas odafelé...ezeken kivül a napom egész jól telt :D És képzeljétek..a dili rákérte a "nagyfőnököket", akik irányítnak minden sulit a megyében, hogy azt az 1 hetet, amit elvettek tőlünk (kiderült, hogy azért vették el, mert így kevesebb lesz a fűtés számla. Mert hogy most még nem fűtenek, de most is megfele fagyunk az osztályba, és így, ha most nem fűtenek addig az egy hétig, akkor ha télbe veszik el azt az egy hetet, és akkor meg fűteni kellene, akkor kevesebb lesz a számla...ez pofátlanság. De komolyan, egy hét se ide se oda. Értitek? :D), a dili szeretné, ha Karácsony előtt töltenénk le. Így úgy jönne ki, hogy Karácsony előtt, és után egy hét a téli és őszi szünidő. Mondjuk ezzel nem vagyok ellenben, mivel így sikerülni kicsit jobban előkészülni, és így jobban tudnánk a családnak segíteni előkészülni. Sütni, főzni, díszítgetni, stb. Na de, elkészítettem a hosszabb cikket, amit elolvashattok. Tudjátok, amit megígértem nektek még tegnap, és már régóta tervezgetem :) Tessék elolvasni! Szép estét mindenkinek..ki várja már a Halloweent? :P
|